Részletek a
"MÁTRAVEREBÉLY-SZENTKÚT KEGYHELY ÉS NAGYBOLDOGASSZONY BAZILIKA"
című könyvből:

_________________________________________________________________________________________

1937. szeptember 8.-án meggyógyult Kis Szabó József vezsenyi vendéglős, aki levelezőlapon hálálkodva írja, hogy a háborúban szerzett lábdaganatát, mely sok fájdalmat okozott neki, és az egyik bécsi katonai kórházban sem bírták meggyógyítani, itt a fenti napon, a Szent László-forrás vizével mosogatta, és mintha elvágták volna a fájdalmát, úgy megszűnt, és harmadnapra a daganat is elmúlott.

"Történt pedig mindez azért, írja, mert igaz katolikus hittel mentem a Szentkútra."

A Szent István forrásnál történt első gyógyulás P.Rozinak Rajnér írja könyvében a következőket:

Seres Ferenc gyógyulása, amiről a lapok is írják, így történt:1937. augusztus 7-én, Kunszentmárton és környéke jött különvonattal Szentkútra búcsúra. Ezekhez csatlakozott Mesterszállásról kb. 65 ember, kiket vitéz Meggyesy Jenő főjegyző vezetett. Köztük a falu előjárosága, teljes számban. Ebben a csoportban jött Seres Ferenc nevű fiatalember, kinek mindkét lábán, miként a községbeliek egyhangúan igazolják, 7 év óta véres gennyel folyó nyílt sebek voltak. Oly erősen jött a váladék, hogy naponta többször is kellett új kötést tenni rá. Mikor Szentkútra érkeztek, csak azért, hogy megmossa és új kötéssel ellássa, elment a Szent István forráshoz. Itt kevesen voltak, és erősebben is folyt a víz. Miként mondotta, még csak gondolata se volt, hogy meggyógyul. Mosás és új kötés után, felhúzta csizmáját és imádkozgatott, szentgyónást végzett. Estére kelve, a mesterszállásiak, egy menedékházban készülődtek lefekvéshez. Mikor Seres lehúzta a csizmáját, hogy újból tiszta kötést tegyen vérző sebeire, csodálkozva látja, hogy mindkét lábáról eltűnt a seb. Örvendezve felkiált:

"Emberek, meggyógyult a lábam!"

Hitetlenkedve fogadták, de amikor megvizsgálták, könnyes meghatottsággal ismerték el, a csodás gyógyulást.

Ennek másnap híre támadt. Innen is, onnan is verte fülemet a szó. De mert sok gyónónk volt, nem tudtam utána nézni. Csak augusztus 9-én szűnt meg az elfoglaltságom annyira, hogy a tények megállapítására, időt szakítottam. A már csoportokban hazakészülő búcsúsok közé mentem, és csak úgy találomra megszólítottam, az egyik csoportban beszélgetőket:

"Emberek, mondják csak, mi igaz abból a gyógyulásból, amiről beszélnek?!"

Megszólalt jobbomon egy fiatalember:

"Főtisztelendő uram, én vagyok, kinek a lába meggyógyult."

"És igaz ez?"

Valamennyien mondják:

"Igaz, főtisztelendő úr, mi mindnyájan tanúi vagyunk. Egy községbeliek vagyunk ővele."

Behívattam őket az irodámba. Jöttek, akik csak a közelben voltak, 20-25 hívő és kb. 5 pap. Elmondta előttük a fentiekben leírt eseményt. Lehúzattam vele csizmáját, és mindanyájunknak megmutatta, hol voltak a sebek. Én megnyomkodtam, és a csontot, mely már a 7 éves gennyezés folytán - vallomás és tanuk igazolása szerint kb. 1-2 cm mélyen elpusztult, - teljesen épnek, és keménynek találtam. Mindössze a bőrön egy kis folt mutatta a seb helyét. Mikor ezt megvizsgáltam a következő jegyzőkönyvet vettem fel.

Jegyzőkönyv

Felvéve Mátraverebély-Szentkúton 1937. augusztus 9-én Seres Ferenc gyógyulása ügyében.

Megjelent az irodámban; Seres Ferenc mesterszállási lakos, Romhány Imre és Romhány Pál mesterszállási lakosok kiséretében, és állítják, hogy Seres Ferenc lábán hét év óta nyitott , és gennyes nedvtől folyó seb volt, amit Dr. Zsiday István községi orvos kezelt, és e sebes lábat a Szent István forrás vizében megmosta, és teljes gyógyulását hirtelenül, az idő alatt már az itt töltött, tökéletesen megnyerte. E tények véleménye szerint nem lehet természetes oka. A lábakat gyógyultan bemutatta.

Ezt igazolják a környéken lakók, kik mindanyájan tudják, hiszen látták, mennyit szenvedett sebes lábai következtében.

Kmft. Előttünk:

Romhányi Pál sk.
Romhányi Imre sk.
Seres Ferenc sk.
P. Roznik Rajnér sk. (jegyzőkönyvvezető)

(A jelenlevők mind készek lettek volna aláírni, csak időkímélés végett írtam alá a fentiekkel.)

Aláírás után szégyenlősen zsebébe nyúlt és kivett egy csomó rongyot. Szétvette és vérrel, gennyel volt tele. "Ez volt az a kötés, -mondta, mellyel ide jöttem!"

Utána felkerestem a község érdemes főjegyzőjét, aki régen ismerősöm volt és megkérdeztem őt is.

"Nem csak én, de az egész község - mondta ő - igazolhatja eskü alatt, hogy lába tényleg olyan sebes volt, hiszen egy kis faluban ennek híre megy!"

Megkértem úgy a gyógyultat, mint a főjegyzőt, hogy hazaérkezésük után kérjék meg a kezelőorvost, hogy ő is vizsgálja meg, és adjon bizonyítványt, az azelőtti, és a jelenlegi állapotáról.

Ezt az igazolványt Halász Imre kunszentmártoni polg.isk.tanár elkérte, aki a helyi lapban közölte is. Nekem pedig a következő sorokban küldte el:

"Alulírott, mint a kunszentmártoni zarándoklat világi vezetője, abban a szemben voltam, hogy Seres Ferenc csodás gyógyulásáról, a mesterszállási jegyző úr beküldte az orvosi bizonyítványt. Én is kértem a kezelő orvostól egyet, hogy a helyi lapokban leközöljem. A fiatalemberrel azóta többször beszéltem, nagy tisztelője a Szűzanyának, sokat énekel és imádkozik. A csodás gyógyulás itthon, tökéletesen befejeződött.

Kunszentmártonban is többeknek megmutatta a lábát, melyről most már, a hegeknek még a nyoma is eltűnt. Itt küldöm az orvosi bizonyítványt, kegyeskedjék felhasználni a jóságos Szűzanya, és Szent István dicsőségére, és a hívek javára.

Mi szentmisét mondottunk hálából a Szűzanya tiszteletére, mégis fájdalommal láttuk, hogy igen kevesen épültek hívő lélekkel, a csodás gyógyuláson. Ez, úgy gondoltam, az általános elvallástalánodással van összeségében.

Indignus servus:
Halász Imre tanár"

Az orvosi bizonyítvány pedig a következőket írja:

Orvosi bizonyítvány

"Alulírott igazolom, hogy Seres Ferenc mesterszállási lakos, mindkét lába fején, háti oldalon, csont tuberkulosis okozta sipolyt, 1934. augusztusában konstatáltam, körülötte a váladék által kimaródott bőr, eccematoris.

Nevezett f. évi július 31-én még ugyanolyan tünetekről panaszkodott, amint betegségének kezdetén.

Mai állapota: sipoly gyógyult. Eccéma nagyrészt gyógyulófélben.

Mesterszállás, 1937. aug. 14-én. Dr. Zsidai István."

A hétéves bajt három év óta kezelte.

Azóta írt a főjegyző, jelezte, hogy meglátogatta Seres Ferencet a lakásán. A gyógyulás teljes, a pirosság is eltűnt. A boldog ember fél éjszakákon át imádkozik, énekelget, hogy a jó Istennek és Szent Istvánnak megköszönje.

A Szent István-forrásnak, ez az első, bizonyítható csodás gyógyulása. Így dicsőítette meg az Isten újfent, szent Királyunkat. És ennek immár egy éve! (1938-ban.)

Visszaesés nincs, a gyógyulás tökéletes!!!

Egy év múlva, 1938. augusztus 6-án, ugyancsak a kunszentmártoni búcsúsokkal, megjelent Seres Ferenc. Mivel az első jegyzőkönyvet csak kapkodó sietséggel tudtuk felvenni az idő rövidsége miatt, most bővebben kikérdeztük, és pótlásul, tanuk előtt, még a következőket mondta el:

Jegyzőkönyv

Mely felvetetett 1938. augusztus hó 6-án Mátraverebély-Szentkúton, a ferences zárda hivatalos helységekben Seres Ferenc, mesterszállási lakos, földmunkás gyógyulása tárgyában. Jelen voltak: P. Roznik Rajnér O. F. M., Nagy Antal balmazújvárosi esperes-plébános, Gyurkovics Károly, mérkői apostoli kormányzatósági titkár, Benke István, kunszentmártoni segédlelkész, Halász Imre, kunszentmártoni lakos, és Seres Ferenc mesterszállási lakos, földmunkás.

Seres Ferenc előadja a következőket. Született 1900. január 7-én Mesterszálláson. Lábbaja már 19 éves korában kezdődött. Mindkét lábán boka körül felhólyagzott a bőr; a hólyagok kifakadtak, és folyni kezdtek. Dr. Bugyik János, mesterszállási orvos, 1921-ben oltásokkal begyógyította a sebeket, de a hasogató fájdalom továbbra is sűrűn gyötörte. 1930-ban pedig újból felhólyagzott és folyni kezdett. Bár ekkor már 30 éves volt mégis a gennyes folyás révén, oly gyenge lett, hogy sokszor alig tudta már magát vonszolni. 1934-ben felkereste bajával Dr. Zsidai István, mesterszállási községi orvost, aki mindéét lábon, csont tuberkolózis okozta sipolyt konstatált. Zsidai dr. 1937. július hó 31-én kezelte a beteget. Ami ezután történt, nevezett Seres Ferenc a következőkben mondta el.

"1937-ben Romhányi Imrénél arató voltam. Mikor délben ebédeltünk felesége azt kérdezet tőlem, hogy miért nem kötöm be a lábam, mert egészen belepik a legyek, meg a piszok. Majd azt mondta, hogy miért nem megyek el a Mátraverebélyre, hátha ott meggyógyul a lábam. Ha tudnám, hogy meggyógyul- válaszoltam neki- én elmennék. Akkor, mikor bevégeztük az aratást, cséplést, rakodást, mindent, csak elindultam és is a búcsúsokkal. Három és fél deci vizet hoztam magammal az útra. Amikor ideértünk, és a csomagomat felvittem a barakházba, megkérdezetem Romhányi Páltól, honnan lehet vizet hozni. Ő a Szent Mária-kúthoz küldött, de onnan nem jött víz. Akkor elmentem a Szent László-forráshoz, de ott millionyian voltak és így nem tudtam hozzáférni a vízhez. Így mentem fel, a Szent István forráshoz. Megmerítettem az üvegemet. (A következőket a meghatódottságtól remegő hangon, akadozva mondja el.) Ittam. Felállottam és indultam vissza. Akkor ... visszaléptem. Levetettem a csizmámat. Beleléptem a vízbe. Azután. felhúztam a csizmámat. A lábamat nem néztem meg. Elindultam. És nem éreztem fájdalmat. Még aznap este felmentem a legmagasabb hegyre, a világító kereszthez. Este, mikor levetettem a csizmámat, mert többen kérték, hogy mutassam meg, látom, hogy kék foltok voltak rajta a sebek helyén." (Hétfőn pedig már csak gyenge piros foltok voltak láthatóak. Szerző.)

Jelenlevők tüzetesen megtekintik Seres Ferenc lábát. Mindkét láb teljesen gyógyult. Semmiféle színes, kék vagy piros folt nem látható. A sipolyok helyén kis mélyedések vannak.

Szarvák Istvánné, szül. Bene Rozália, kunszentmártoni lakos előadja, hogy amikor a férje Mátrai Lajosnál dolgozott, ő is sokat járt Seres Jánoshoz, Seres Ferenc testvéréhez, aki a szomszédban lakott. Ott többször látta Seres Ferenc beteg lábát, de "nem szerettem nézni, utáltam, annyira gennyes és csúnya volt."

P. Roznik Rajnér kijelenti, hogy jelen jegyzőkönyv, az 1937. augusztus hó 9-én felvett jegyzőkönyv kiegészítésére szolgál.

Felolvasás után aláíratott a fentiek által."